XX. Városi és Térségi Borverseny

XX. Városi és Térségi Borverseny
Immáron XX. alkalommal került megrendezésre a Városi és Térségi borversenyünk. Nagy örömünkre az első és a XX. borverseny is a monori József Attila Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola éttermében került megrendezésre. 
Emlékezve az első borversenyünkre, amelyet Fekete Benő által készített film örökített meg, ebből a filmből vetítettünk egy kivonatos változatot. A film megtekintése során a közönség és zsűri néhány tagja viszontláthatta magát húsz évvel fiatalabban. Ki kell emelnünk Megyeri István igazgató és Zátrok Károly tanár úr házigazdaként és rendezőként végzett munkájukat, valamint Kovács Pétert aki akkor még katonaként felelt a feldolgozásért, azóta is minden borversenyünkön az Ő kezében van a feldolgozás és az oklevelek nyomtatása. Azokról is megemlékeztünk akik már nem lehettek közöttünk.
A borversenyünkre 80 bort neveztek, ebből mindössze nyolc bor kapott megfelelt értékelést.
A zsűri tagja voltak:
Keresztes József, Répás László, Karakas János, Klément György, Kiss Attila
Kisari István, Molnár Ferenc, Keresztes Józsefné, Simon Ernő, Gavlik Kálmán




A zsűri elnökének értékelése szerint, aki már évek óta vezeti az értékelést, nagyon sokat fejlődtek a monori és a térségi borászok, így természetesen boraik is.

A borok versenyében a legmagasabb pontszámot kapta a Megyeri - Hanti pincészet Cserszegi fűszeres bora, amely egyben megkapta a Város Bora oklevelet is.

Fehér borban: II helyezést a KultPince Olaszrizling bora, a III. helyezést a KultPince Karát bora kapta.
Rosé borban: I. helyezést a Tápió - Vin Kékfrankos rosé bora, II. helyezést a Jermi Ferenc Cabernet Sauvignon rosé bora, III.helyezést Klément György Kékfrankos rosé bora kapta.
Vörös borban: I. helyezést Klément György Cabernet Sauvignon bora, II. helyezést a KerBor Kft. Cabernet Cuveé Barrique bora, III. helyezést Haris Miklós Cabernet Sauvignon bora nyerte.
Gratulálunk minden helyezést elért résztvevőnek, kívánjuk fejlődjenek boraink tovább a vendégeink és természetesen a magunk örömére egyaránt.
« vissza