A talaj amelyben pincéink készültek

A talaj amelyben pincéink készültek
A jégkor volt a mai felszín kialakításában a legdöntıbb szakasz. A hővös, száraz időszakokban elsősorban a derázió (a régi elnevezés szerint korrázió), az utolsó hideg szakaszban emellett homokmozgások is alakították a felszínt. A meleg, nedves periódusok-ban viszont az eróziós folyamatok voltak jellemzık. A domborzat mai arculatának kialakulására az éghajlaton kívül a tektonikus jelenségek is hatottak. A dombvidék és az Alföld határán mély vetővonal, a vecsés–monori vető húzódik. Ettől északkeletre a Gödöllő–Monori-dombság emelkedett, az Alföld pedig süllyedt. A dombvidéket északnyugat–
délkeleti és erre nagyjából merıleges irányú vetırendszer feldarabolta, ami a vízhálózat futásán, a féloldalasan kibillent rögökön ma is látszik. Az utolsó 10–12 ezer év, a jelenkor (holocén) legfontosabb eseményeinek a futóhomok képződése, a talajok, a mai vízhálózat, ill. a mai éghajlat kialakulása és végül, de 
nem utolsósorban az emberi tevékenység megindulása tekinthetők.  
Az alföldek benépesülése hazánkban a boreális mogyorófázisban kezdődött, majd az atlantikus tölgyfázisban gyorsult fel. Monor első lakói a neolitikum (újkőkorszak vagy csiszolt kőkorszak – Kr. e. 5500–2500) idején telepedtek meg. A halászaton és vadászaton kívül növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozhattak, azaz erdőirtással már befolyásolták a vegetáció képét is. 
Monor környékén a felszínt uralkodóan vízáteresztő üledékek építik fel. Nagy területeket takar a jégkor hővös, száraz periódusaiban keletkezett lösz. A lösz rendkívül finom 
por, amit a jégkor hővös, száraz periódusaiban a szél szállított és füves puszta kötött meg. Mésztartalmának egy része feloldódott és a gyökerek mentén újra kicsapódott. A kivált mésztől finom függőleges csöves szerkezete van, ezért a vizet jól vezeti. Bár puha kőzet, függőleges falként is képes megállni. A kőzet felső részéből kimosódott mész gyakran nagymérető konkréciók, ún. löszbabák formájában válik ki a mélyebb szintekben. Sárgás színét a szemcséket borító vékony vasoxid-hártyától kapja. Ebbe a kőzetbe mélyítették 
Monoron a pincéket, ezt használták a rakott fal és vályog készítéséhez, ebből égették a téglát és ezen képződtek a környéken foltokban elıforduló csernozjom talajok. A löszt a meleg periódusokban képződött vörösesbarna agyagsávok és talajok, az Alföldön pedig vályogcsíkok tagolják. A jégkori löszökből mamut- (Elephas primigenius) maradványok, elsősorban fogak százszámra kerültek elő hazánkban. Monorról, a Strázsa-hegyről is számos mamutlelet ismert. A környék másik jellegzetes kőzete a homok. A jégkor utolsó jeges időszakában (Würm) a folyók parti sávjában lerakódott homokot a szél átmozgatta, tovább szállította, és jellegzetes futóhomok-formákat alakított ki. Ilyenek Monoron és környékén is több helyen megfigyelhetők (Péteri, Tete-puszta). A legkiterjedtebb futóhomokos terület a Strázsa-hegy. A sok homokhordalék miatt a löszös területek anyaga is igen homokos, s néhol a löszben a homokpászták jól kivehetők A talajok a magasabb fekvésű, valamint a homokosabb helyeken agyagbemosódásos barna erdőtalajok, amelyek délkelet felé, valamint a homokosabb dombhát keleti és nyugati peremei felé fokozatos átmenettel barnaföldek, csernozjom barna erdőtalajnak és végül mészlepedékes csernozjomnak adják át a helyüket.
« vissza